Az NEC egy új A4-es méretű elektronikus papír kijelzőt mutatott be. A prototípus érdekes kialakítású, mivel egy asztali egységből és egy kivehető képernyő modulból áll, mely vezeték mentes módon tartja a kapcsolatot az állomással, mely reklámokat, firss híreket vagy más tartalmakat küldhet a képernyőnek. A jelenlegi modell 3 másodperces firssítési idővel dolgozik ami nagyon lassúnak számít, de feltehetően a kereskedelmi forgalomba kerülésre ezen is finomítanak majd.
Eközben az E-Ink aki az e-papír kijelzők fejlesztéséért is felelős azt ígéri 2011 elején már színes E-Ink kijelzős eszközök is piacra kerülhetnek. Tény hogy az elektronikus papír ellenzői rendszerint a színek hiányát szokták említeni a nagyon hosszú képernyő frissítési idők mellett. Szerencsére az E-Ink ebben is jelentős javulást ígér. Más szóval az egyre bővülő elektronikus könyvolvasó piac az elkövetkezendő években sokkal szélesebb körben is elterjedhet a jelenleg folyó fejlesztések piaci megjelenésével, mint azt ma bárki jósolná.