Nettó hárommilliárd forint értékű közbeszerzési eljárást írt ki december 28-án fénymásolók beszerzésére és üzemeltetésére a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság. A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények részére olyan szállítási keretmegállapodást kötne a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) alá tartozó szervezet, amely négy évre biztosítaná az állami és önkormányzati szervek részére új fénymásolók beszerzését, illetve régebbiek karbantartását, javítását és cseréjét.
A KSZF legfeljebb 26 céggel szerződne három, úgynevezett ellátási csomag biztosítására. Mivel a "legkisebb" csomaghoz is legalább nettó 200 milliós tavalyi forgalmat írt elő a pályázat, ezért feltételezhető, hogy csak a piac legjelentősebb, már "megszokott" szereplői pályáznak majd. Alkalmatlan az a jelentkező, amelyik az általa működtetett szolgáltatási és szervizpont révén nem képes Budapesten egy időben három helyen 4 órán belül és vidéken egy időben három helyen 6 órán belül hibaelhárítás végett megjelenni.