A Google sok vitát kiváltó könyvdigitalizálási programja a feladat nagyságát és a hihetetlenül gyorsan szaporodó adatbázist tekintve nyilvánvalóan egy sajátos technológia kialakítását követelte meg, s ez így is történt: a hatékony megvalósításhoz a Google kidolgozott egy eljárást annak érdekében, hogy a dokumentumokat gyorsan, ugyanakkor kiváló minőségben tudják digitalizálni. Ezt a megoldást szabadalmaztatták is, s a védettséget tavaly márciusban kapták meg rá, ahogy erről akkoriban be is számoltak a szaklapok. Ám a részletekről alig derült ki valami, s ezért érdekes a scitedaily.com friss cikke, melyben arról számolnak be, hogy a Tokiói Egyetem kutatói kidolgoztak egy szkennelési eljárást, mely nagyon közel áll a Google által alkalmazotthoz. A két módszer alig tér el, s mivel a japánok technológiája nyilvános, így az érdeklődők megismerhetik az ipari méretű, jó minőségű digitalizálás kulisszatitkait.
Hogy az összevetés megalapozottságát bizonyítsák, a scitedaily.com munkatársai közlik a két technológia alapelveinek szabványleírását, s ebből kiderül, hogy szinte teljesen azonos módon gondolkodtak Tokióban és Kaliforniában.