Két évre keres kommunikációjához médiaügynökséget, nyomdát, piackutató és pr-céget az állampapírokat kibocsátó Államadósság Kezelő Központ. Médiatervezés, médiavásárlás, POS-anyagok (szórólapok, plakátok) és kiadványok nyomtatása, piackutatás és pr-feladatok ellátása lesz a dolga annak a konzorciumnak, amely befut az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) frissen kiírt megatenderén.
Az ÁKK 2010 áprilisától két évre szerződne a nyertessel vagy nyertesekkel, a megbízás értékét pedig nettó 792 millió forint és 1,584 milliárd forint közé teszi.
Az indulási feltétel 2008-ból és 2009-ből legalább évi 750 millió forintos bruttó árbevétel, és legalább két darab, legalább 80 millió forintos, pénzügyi vagy befektetési szolgáltatásról szerzett referencia. Emellett csak az feltétel, hogy az indulóknál dolgozzon legalább egy, a szóba jöhető feladatok valamelyikén három éves tapasztalattal bíró diplomás szakember.
Az indulási határidő február 15., a dokumentáció 50 ezer forintba kerül.