Az Organovo 3D bionyomtató készülékének prototípusa már képes alapvető szöveteket készíteni, igaz, ezzel a szerkezettel csak a szerv- és szövetgyártás iránt érdeklődő kutatóintézetek találkozhatnak. 2010-11 környékén már kereskedelmi változat is készülhet az Organovo 3D bionyomtatójából, amellyel ugyan szerveket nem, de véredényeket például készíthetünk, a remények szerint pedig a távoli jövőben egy vérvétel után már új vesét is készíthet nekünk.
Az igazán nagy dolog természetesen nem maga a nyomtató lesz, hanem a gép által mikronprecízióval gyártott szövetek - igaz, az csupán a tesztek során derül ki, hogy az egyes szövetek milyen sokáig képesek funkcionálni, illetve kiveti-e azokat a szöveteket igénylő páciens szervezete.
Az Organovo, nem az egyetlen hasonló terveket forgató cég a piacon, a cégek pedig nagy kihívások előtt állnak. Nincs ugyanis a szervnyomtatói iparágban semmilyen közös megegyezés, minden cég más megoldásokkal, más megközelítésekkel és ötletekkel, még az is különbözik az egyes cégeknél, hogy a sejttenyészeteket milyen szeves vázra építik rá.