Aligha tekinthető könyvnek, mint ahogy filmnek, avagy internetes honlapnak sem. Egy új műfaj született, amelyet egyszerűen „digiregény”-nek keresztelt el szülőatyja, Anthony Zuiker. A név többeknek is ismerős lehet, hiszen hozzá fűződik az egyik legsikeresebb amerikai televíziós sorozat, az immár kilencedik évadja futó CSI (A helyszínelők). A könyvkiadás legújabb „fecskéje” – amely a Level 26 nevet viseli – egyszerre három színtéren próbál közönséget toborozni: a hagyományos könyv mellett ugyanis az internetet és a filmet is csatasorba állította.
Miben rejlik az újdonság? A krimi ugyan könyv alakban is megjelent szeptember elején, ám az olvasónak mintegy 20 oldalanként egyedi kód segítségével be kell jelentkeznie egy weboldalra, ahol egy a történethez kapcsolódó háromperces filmet kell megnéznie. Az internet pedig lehetőséget biztosít arra, hogy az olvasók a fórumokon megbeszélhessék a történteket. A könyv aligha sorolható a hosszadalmas irományok közé, hiszen mindössze 60 oldalas, ám a szerző szerint a krimi „hagyományos” módon, azaz kizárólag papíralapon is elolvasható. Az, hogy az ember egy dolgot jól csinál, nem elegendő a sikeres üzlethez – vélekedik Zuiker, aki a szórakoztatóipar jövőjét is abban látja, hogy az egyes médiákat össze kell kapcsolni.
Az Egyesült Államok a technológia megszállottjává vált, ezt az is mutatja, hogy egyre többen olvasnak könyvet e-olvasókon, mint például az Amazon Kindley-n vagy a Sony Corp’s Readeren. Az emberek figyelmét pedig egyre nehezebb lekötni – világítja meg az újítás hátterét –, hiszen a felgyorsult életvitel miatt egyre kevesebb idő jut mindenre, éppen ezért lehetőséget kell biztosítani számukra, hogy eldöntsék: milyen formában szeretnének kikapcsolódni, például könyvet olvasni.
Igaz, a jelenleg elérhető e-olvasókkal nem lehet videókat lejátszani, azaz a Level 26 olvasóinak még a hagyományos módon kell az internetet elérniük, ám az Apple Inc. – bízva az új regény sikerében – már bejelentette, piacra dobna egy olyan készüléket, amely képes lenne erre is.
Bár Zuiker nem tartja valószínűnek, hogy a „digiregény” valaha is átvenné a hagyományos, papíralapú könyvek helyét, ám meglátása szerint a kiadóknak időről időre valami újjal kell előrukkolniuk. Mint ahogy a televíziós műfajt sem árt „felrázni”. A heti egy alkalommal egy órában jelentkező tv-sorozatok ugyanis előbb-utóbb nem tartják izgalomban a nézőket, éppen ezért szükség lesz internetes honlapokra, tematikus website-okra, amelyeknek az lesz a feladata, hogy az egyes sorozatok közötti időben is fenntartsák az érdeklődést. VG