A Nyomda- és Papíripari Szövetség (Fedprint) idén is támogatást nyújt tagjainak energiabeszerzési társulások létrehozásában, amelyek révén több millió forintot takaríthatnak meg a cégek.
A cégek életében a harmadik legnagyobb költségtételt jelenti az energia, ezt figyelembe véve az energiapiaci liberalizáció eltelt két évében két áram-, és egy gázbeszerzésre vonatkozó tendert bonyolított le a Fedprint. Az első és második áramtenderen átlagosan 6,5, illetve 2,6 százalékos árcsökkenést értek el a cégek, míg a gázbeszerzésen átlagosan 12 százalékkal kedvezőbb árat sikerült kialakítani a tender lezárásakor.
A szövetség adatai szerint a három tenderen résztvevő 29 vállalkozás összesen mintegy 120 millió forintot takarított meg az energiabeszerzés társulásos megoldásával. Az Offset és Játékkártya Nyomda Zrt. energiaköltségei például 30 százalékkal csökkentek a kedvezőbb energiaárak következtében.